Dátum: 2024 április 16. (kedd) | Csongor

hírek

Csúcsformában lőtt Péni az Országos Bajnokságon!

A Mexikói úton rendezett bajnokságon a tavalyi évvel ellentétben ezúttal már csak két olimpiai szám küzdelmeire került sor, miután a fekvőt kivették az ötkarikás műsorból, így maradt a férfi és női összetett a programban az 50 méteres viadalok közül.

A férfiaknál éppen ezért fekvőben már csak az alapverseny döntött, melyben Péni István 624.3 kört ért el, csakúgy mint a szám specialistája, Szabián Norbert. Az UTE két sportolója között az utolsó tízes sorozat döntött, melyben Péni volt a jobb.

A bajnokság csúcsversenyét vasárnap rendezték, a királyszámnak is hívott 120 lövéses, három testhelyzetű szám alapversenyében Péni nyomasztó fölényben volt a teljes mezőnnyel szemben, ami azért meglepő, mert indult Sidi Péter is, a szám 2010-es világbajnoka, londoni olimpiai hatodikja. A mindössze 20 éves Péni 1179 kört ért el, míg Sidi 1162 körrel lett második.

A nyolcas fináléban mindenki tiszta lappal indult, ám Péni Istvánt ez sem zavarta, s 455,1 körrel győzött, míg a komáromiak versenyzője (415,9 kör) az ötödik helyen végzett.

A nők 3x20 lövéses versenye a fiatalokról szólt. az aranyérmet Toma Dorina, míg az ezüstöt a 16 éves Kozma Nikolett szerezte meg.

 

A Hétvége "termése" a 2017. évi 50 méteres Országos Bajnokságon a felnőttek és az ifik versenyszámaiban:

 

9 aranyérem (a ifiben Dénes Eszter 60 fekvő, és a fiú ifi csapat 3x20 összetettben Hammerl Soma, Simai Márton, Kiss Viktor)

 

4 ezüst érem (a felnőtteken kívül Simai Márton és a fiú csapat Hammerl Soma, Simai Márton, Kiss Viktor ifi 60 fekvőben)

 

4 bronz érem (a felnőtt szabadpisztolyos csapaton kívül Iszprávnik Péter ifi fiú szabadpisztollyal, Dénes Eszter ifi lány 3x20 összetettben, és Hammerl Soma ifi fiú 3x20 összetettben)

 

Eredmények:

férfi kisöbű szabadpuska, összetett:
    ------------------------------------
1. Péni István (UTE) 455,1 kör
2. Vas Péter (FSLK) 453,7
3. Hári Péter (BHSE) 437,5
    csapat:
1. UTE (Péni, Szabián Norbert, Prágai Patrik) 3449

férfi kisöbű szabadpuska, fekvő:
    --------------------------------
1. Péni István 624,3 kör
2. Szabián Norbert 624,3
3. Butykai Zoltán (APLE) 622,1

csapat:

1. UTE (Péni, Szabián, Prágai) 1866,1 kör

férfi szabadpisztoly:
    ---------------------
1. Tátrai Miklós (BHSE) 543 kör
2. Papanitz Zoltán (UTE) 541
3. Pál Balázs (KSI) 537

csapat:
1. UTE (Ppanitz, Csizmadia András, Kalmár Tamás) 1588 kör
 
női kisöbű sportpuska, összetett:
    ---------------------------------
1. Toma Dorina (UTE) 451,3 kör
2. Kozma Nikolett (Vasas) 448,9
3. Gáspár Lalita (Vasas) 438,4

csapat:
1. Vasas (Kozma, Gáspár, Hurai Viktória) 1715 kör

női kisöbű sportpuska, fekvő:
    -----------------------------
1. Dalmati Nóra (BHSE) 614,9 kör
2. Toma Dorina 614,4
3. Hanák Gabriella (BHSE) 612,3

csapat:

1. UTE (Toma, Biatovszki Mira, Molnár Anikó) 1834,1 kör

(forrás: nso.hu)

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41