Nem az olimpiai bajnok Hammerl László választott sportágat a fiának, Somának!

Ezúttal is bemutatunk olyan szülő-gyerek párost, amelyeknek a tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… Mostani főszereplőink dr. Hammerl László olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója, aki aktív pályafutását követően hosszú éveken át irányította a magyar válogatottat és szintén sportlövő fia, a 15 éves Hammerl Soma, aki az idén ifjúsági országos bajnokságot nyert az UTE fiúcsapatával, egyéniben pedig bronzérmes lett.

Nem lehet könnyű dolga Hammerl Somának az olimpiai bajnok papa „árnyékában” mindennap célra tartani a lőállásban. De talán még ennél is nehezebb lehet úgy célozni, hogy tudja, édesanyja, a világ- és Európa-bajnok Joó Éva szintén ismert személyisége a sportágnak.

Óhatatlanul felvetődik a kérdés: választhatott volna-e egyéb foglalatosságot a gyerek, mint a sportlövészetet?

Az olimpiai bajnok dr. Hammerl László szívesen
ad tanácsot fiának, Somának. De kizárólag akkor, ha kéri

HAMMERL LÁSZLÓ

„Természetesen bármit választhatott volna, a feleségemmel nagyon vigyáztunk arra, hogy ne helyezzünk rá nyomást. Lejárt velünk a lőtérre, s amikor Éva már edzősködött, őt is sokszor elvitte magával. Ennyi volt a mi hatásunk, semmi több. Azt mindig is szerettük volna, hogy sportoljon, mert a szabadidő eltöltésének az az egyik leghasznosabb formája, de teljes szabadságot adtunk neki a döntésben. Nem tagadom, örülök, hogy a szívemnek kedves lövészetet választotta, de még ma is csak akkor megyünk edzésre, ha ő is menni akar. Vagy kedvvel csinál valamit az ember, vagy sehogy. Látom a lelkesedését, nekem ez a legnagyobb öröm. A mozdulat, ahogyan először fegyvert fogott a kezébe, azonnal elárulta: erre született. Minden testhelyzetben érti az edzőit, tökéletesen hajtja végre, amit kérnek tőle. Kitartó, remek az állóképessége, nagyon jól bírja a két-három órás, megterhelő edzéseket. Hogy valakinek érdemes-e lejárni gyakorolni, azt két-három hónap után meg tudom mondani. De felfedezni a későbbi bajnokot, ahhoz legalább két-három év kell. Soma két és fél éve lő komolyan, januárban igazolt az UTE-ba, ahol végre vannak korban hozzá illő edzőtársai. Ha kéri, szívesen adok neki tanácsot, de a támogatásom pillanatnyilag kimerül a taxisofőr szerepében. Pilisszentkereszten lakunk, Szentendrére jár iskolába, a lőtér pedig a Mexikói úton van. Tiszta szerencse, hogy már főállású nyugdíjas vagyok!”

HAMMERL SOMA

„Hat-hétéves koromban kezdtem a lőtérre járni, és azonnal megtetszett a sportág. De próbálkoztam mással is, például a kézilabdával, de semmi más nem tudott megfogni. A szüleim a példaképeim, nagyon büszke vagyok rájuk, de a mindennapokban ezt megpróbálom félretenni. Bevallom, néha megszólal bennem a hang: valamit azért csak el kéne érnem, ha már ők a szüleim. Aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot, mert csak akadályozna a fejlődésben. Egyébként részükről soha nem éreztem nyomást vagy kényszert. Sokáig anyu volt az edzőm, és nagyon jól kijöttünk egymással. Aztán kamaszodni kezdtem, és egyre nehezebben fogadtam el a tanácsait. Mindketten beláttuk, váltani kell. Tavaly ősszel jött az ötlet, hogy Újpestre igazolok, és akkor edzeni is mással fogok. Jó döntés volt. Otthon még mindig megbeszélünk mindent, de kötetlenebb hangulatban, s nem mint edző és tanítványa, hanem mint anya és fia. Most jöttünk haza Tatáról, ahol két hétig edzőtáboroztunk a Héraklész-program keretében, s ott anyu volt az egyik keretedző. Minden a legnagyobb rendben ment. A hétköznapokban azonban tényleg jobb, hogy, úgymond, semleges trénerem van. Amúgy egyetemre szeretnék járni. Most éppen az építészet tetszik a legjobban, az orvosi pálya viszont egyáltalán nem vonz. De bármikor változhat a véleményem. A szüleim ebben is rám bízzák a döntést.”

(forrás: nso.hu)