Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

Péni Istvánt a 4. legeredményesebb utánpótlás sportolónak választották

Csütörtök este immáron tizenegyedik alkalommal díjazták a legjobb fiatal magyar sportolókat a Héraklész Gálán a budapesti Kongresszusi Központban.

Az utánpótlásmenedzselő Héraklész Programon keresztül a MOB mintegy 1800, 14-23 éves sportolónak nyújt segítséget, köszönhetően a kormányzat kiemelt támogatásának. A program igazgatója megalapítása óta Tóth József.

Borkai Zsolt köszöntőjében arról beszélt, a magyar utánpótlássport erejét jól mutatja a fiatalok által 2014-ben megnyert mintegy 150 érem. 

„Ma már az utánpótlásban is elképzelhetetlen a siker a nemzetközi porondon a megfelelő edzőtáborok, létesítmények, a folyamatos versenyeztetés, a tudományos háttér, a magas színvonalú sportegészségügyi ellátás biztosítása nélkül. A program a Gerevich-ösztöndíj és a Kiemelt Edző Program rendszerén keresztül közel 120 utánpótlásedzőt foglalkoztat, garantálva a megbecsülésüket, a megélhetésüket” – fogalmazott Borkai Zsolt a mob.hu-nak.

A sportvezető kiemelte, hogy hazánk hagyományaihoz, földrajzi adottságaihoz mérten kiválóan szerepeltek fiataljaink januárban a téli EYOF-on. Hozzátette, tavaly a nanjingi ifjúsági olimpián 7 arany-, 9 ezüst- és 11 bronzérem volt a magyar mérleg, míg a Héraklész Programba tartozó sportolók a különböző korosztályos világversenyeken összesen 54 arany-, 41 ezüst- és 51 bronzérmet nyertek 2014-ben.

Forrás:mob.hu

Péni István sportlövőnket a 4.legeredményesebb utánpótlás sportolónak választották meg a 2014-es eredményei alapján.

"Köszönöm szépen mindenkinek aki segített, szüleimnek és edzőimnek! /Kissné Oroszi Editnek és Tóth Józsefnek/"

GRATULÁLUNK ISTVÁN!!!

Az idei évre is hasonlóan szép eredményeket kívánunk!!!

 

Képek

UTE Kiállítás című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41