Dátum: 2024 április 20. (szombat) | Konrád

hírek

Szép szereplés a nyitrai sportlövő mini-ORV-n!

Huszonöt érmet nyertek a magyar utánpótláskorú sportlövők a hétvégi mini-ORV-n Szlovákiában. A szövetség sportági koordinátora, Joó Éva szerint a hagyományos viadalon még soha nem szerepeltünk ilyen sikeresen.

Több mint húsz éve vesz részt a magyar utánpótlás színe-java a nyitrai nemzetközi korosztályos légfegyveres versenyen, ám annyi érmet, mint az elmúlt hétvégén, még egyszer sem sikerült lőnie küldöttségünknek. A 24. alkalommal megrendezett viadal elnevezése, az Olimpiai Reménységek Versenye kicsit csalóka ugyan, hiszen nem a klasszikus ORV-ről van szó, ám a tíz nemzet fiataljait felvonultató torna így is kiváló megméretés volt a résztvevők számára. A magyar versenyzők összesen huszonöt érmet szereztek, az első napi egyéni számokban tízet, csapatban nyolcat, a vasárnapi összevont egyéni kategóriákban pedig összesen hetet.

A Joó Éva sportági koordinátor által összeállított, elsősorban a Héraklész-programban szereplő fiatal lövészekből álló 30 fős korosztályos válogatotton kívül a KSI, a Honvéd, az UTE, a komáromi Finomító SLK és a gödöllői Török Ignác Gimnázium SE versenyzői is lőállásba léphettek a kétnapos viadalon. A „mini-ORV”-ként becézett verseny nemcsak földrajzi közelsége miatt vonzó a klubok számára, hanem azért is, mert a lehető legjobb helyen található a versenynaptárban.

− Manapság már a fiatalok programja is feszített, így azonnal lecsapunk azokra a versenyekre, amelyek tökéletesen illeszkednek a felkészülésünkbe – mondta Joó Éva, a magyar sportlövő utánpótlást irányító szövetségi sportági koordinátor.  – Nemrégiben kezdtük el a felkészülést a jövő évi idényre, november elején Mátraházán erőnléti edzőtáborban voltunk, azt követően Tatán szakmai összetartásra került sor, jobb állapotban nem is utazhattunk volna Nyitrára. A tökéletes időzítés pedig az eredményekben is nagyszerűen tükröződik.

A mini-ORV első napján a juniorok és az ifjúságiak külön kategóriákban versenyeztek. Az egyéni összevetésben három arany- öt ezüst- és két bronz volt a magyar delegáció mérlege, míg a csapatok versenyében hat elsőséget és két bronzérmet gyűjtöttek fiatal sportlövőink. Ez utóbbi tény Joó szerint arra bizonyíték, hogy a gárda kiegyensúlyozott, megbízható teljesítményt nyújtott az egész nap folyamán. A második napon valamennyi sportoló korra való tekintet nélkül egyetlen kategóriában indult, csapatversenyt már nem rendeztek. A magyar mérleg tovább javult, három arany-, egy ezüst-, és három bronzéremmel gyarapodott a már addig is bőséges éremgyűjtemény.

− Nehéz bárkit kiemelni, hiszen remekelt a küldöttség – értékelt Joó Éva. – Tarr Vivient azonban meg kell említenem, hiszen az ifi pisztolyos lányok mezőnyében szerzett ezüstérmét vasárnap az idősebbek között bronzzal egészítette ki. Egri Viktória két aranyat is lőtt, ám számára utolsó éves juniorként ez amolyan kötelező feladat volt. A fiú pisztolyos Agárdy Vilmos kicsit gyengébben kezdett szombaton, vasárnapi győzelme aztán helyrebillentette az önbizalmát. Jákó Miriam esete különleges, ő most váltott a puskáról pisztolyra, és úgy tűnik, ez remek döntés volt, mert éremmel mutatkozott be. Ráadásul még csak tizennégy esztendős, sok ideje van a fejlődésre.

A szakember által kiemelt versenyzőkön kívül Hammerl Soma, Gáspár Lalita, Dénes Eszter, Klenczner Márton, Fábián Sára, Joó Attila és Komáromi Krisztina Panna állhatott még fel a dobogóra. Ki egyszer, ki többször. S bár ők már inkább a rutinos versenyzők közé tartoznak, a küldöttségnek jónéhány tagja életében először vett részt nemzetközi viadalon. Joó Éva szerint az eredmények azt mutatják, ismét sikeres utánpótlásgárda van kialakulóban a hazai sportlövészetben.

Szombaton két kategóriában rendezték a versenyt, ahol Hammerl Soma kadet fiú puska versenyszámban győzött. Tarr Vivien a kadet lány puskások között, Dénes Eszter pedig a junior lány puskások között lett ezüstérmes. Iszprávnik Péter kadet fiú pisztolyban 4., míg Kiss Viktor kadet fiú puskában 6. helyezett lett.

Vasárnap az összevont versenyben szintén Hammerl Soma és Tarr Vivien szerzett érmet. Soma második, Vivien pedig harmadik lett. Dénes Eszter ezúttal negyedik helyen végzett.

Csapat versenyeket is rendeztek. Itt Hammesrl Soma, Kiss Viktor, Iszprávnik Péter, Toma Dorina, Dénes Eszter is az aranyérmes csapatok tagjai voltak. Somhegyi edina pedig csapatban szerzett bronzérmet.

(forrás: nso.hu)

Képek

Taekwondo farsang - 2019.03.01. című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41