Dátum: 2020 november 29. (vasárnap) | Taksony

hírek

Budapest Szuperkupa

A hétvégén először került megrendezésre a Budapest Szuperkupa.

2020-ban négy verseny volt kijelölőlve serdülő és ifjúsági versenyzőknek, hogy pontokat gyűjtsenek.

Ez alapján versenyszámonként és nemenként a legjobb 15 versenyző jutott a Szuperkupába. Az itt lőtt alapverseny után díjaztuk az 1-3 helyezést.

A versenyszámonként összevont (lányok és fiúk) 8-as finálé után kihírdettük az abszolút győztest, és a másik nem legjobb eredményt elérő versenyzőjét.

Az UTE sportolói közül serdülő puskával Toma Réka az alapverseny 2. helyezése után elnyerte az abszolút győztesnek járó nagy kupát.
Ugyanitt a döntőbe jutott még Tarr Gyula, aki a fiúk között, a fináléban a harmadik helyen végzett.

Az ifik versenyében Tóth Anna a legmagasabb alap eredménnyel nyerte a 40 lövéses versenyt.

Ez után a döntőben a lányok között 2. lett, míg Szegesdi Eszter 3.

Az ifi pisztolyosoknál Tóth-Braun Márton az alapversenyben arany, Szalma Bence pedig bronzérmet nyert, míg Somhegyi Edina a lányoknál ezüstérmes lett.
A nagyon szoros és izgalmas nyolcas fináléban végül Marci lett a legjobb, Bence pedig a második fiú versenyző.

Gratulálunk a szép eredményekhez a versenyzőknek és az edzőiknek!
Hajrá UTE!

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41