Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

hírek

PÉNI ELÉGEDETTEN SZERETNE KIJÖNNI A LŐÁLLÁSBÓL

Elsősorban saját magának szeretne megfelelni, és elégedetten akar kijönni a lőállásból Péni István a jövő évre halasztott tokiói olimpián.

 

Sportlövészetben sokan vagyunk éremesélyesek, a világranglista első tíz helyezettje közül bárki odaérhet, és a pillanatnyi forma fog számítani” – mondta az M1 aktuális csatornának szombaton.

Szerinte az olimpiai szituáció nem azoknak kedvez, akiktől várják a jó eredményt, ezzel együtt úgy véli, mégis olyan versenyzőknek lesz a legnagyobb esélyük, aki tízből kilencszer vagy nyolcszor jól teljesítenek, és dobogón tudnak végezni.

„Én magamnak szeretnék megfelelni, boldogan akarok kiállni a lőállásból, és akkor nagy valószínűséggel mindnyájan örülhetünk majd” – folytatta.

Arra a felvetésre, hogy a remekül sikerült Európa-bajnokság után nagyon jó formában volt, így neki akár rosszul is jöhetett az olimpia halasztása a koronavírus-járvány miatt, úgy reagált, hogy szívesen versenyzett volna idén Tokióban, de még mindig a fiatalabbak közé tartozik, így „befelé megy, nem pedig kifelé”.

„Már egyszerűen vártam ezt az olimpiát. Most azért szurkolok, hogy ne kerüljön újra veszélybe, és jövő nyárig megoldódjon a helyzet” – mondta.

Kitért arra is, hogy nagyon kevés kvóta várt még gazdára, így a mezőnyök összetételét már szinte tudni lehet.

„Én szurkolok, hátha lesz még olyan magyar versenyző, akinek sikerülni fog. Ott van például Dénes Eszter, akivel az Európa-bajnokságon vegyescsapatban ezüstérmet szereztünk. Ő az Eb-n tizedekkel maradt csak le a kvótáról, remélem, ha ki tud jutni, akár az olimpián is eredményesek lehetünk” – folytatta.

Az UTE 23 éves sportlövője február végén megnyerte a puskások versenyét a wroclawi légfegyveres Eb-n, illetve második lett az olimpián most debütáló vegyescsapat számban.

A nyári játékokon ebben a kettőben, illetve a 3x40 lövéses összetett versenyben tervezi az indulást. Szerinte mindháromban jó esélyei vannak, már csak a sikeres Eb-ből kiindulva is, illetve azért, mert az 50 méteres versenyben az elmúlt években kimagaslóan teljesített. Úgy véli, legjobban ez utóbbiban számít a tudás, ebben a leginkább elkerülhető a nyomás.

„Mindig azt szeretem a leginkább, amelyik éppen a legjobban megy. Az 50 métert az összetettsége miatt talán egy kicsit jobban kedvelem, de ha 10 méteren nyerek aranyat, akkor úgy érzem, az a mindenem” –árulta el.

Forrás: NSO 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41