Dátum: 2021 október 18. (hétfő) | Lukács

hírek

PÉNI ISTVÁN ISMÉT EURÓPA-BAJNOK

Péni István címét megvédve aranyérmet nyert légpuskában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő-Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

A kontinenstorna honlapja szerint az UTE 24 éves versenyzője a döntőben 251,3 körös teljesítményét követően szétlövésben kerekedett az izraeli Sergey Richter fölé.

Kissné Oroszi Edit tanítványa alapversenyben 629,9 kört lőtt, és a harmadik helyen került a fináléba. A döntő Péni István és az izraeli Sergey Richter különcsatáját hozta: bár az első öt lövés után a negyedik helyen állt a magyar versenyző, a tizedik után az élre ált. Majd sokáig az izraeli foglalta el az első helyet, aki egyre magabiztosabban vezetett. Az utolsó két lövés előtt Richter előnye 1,3 körre csökkent, az utolsó lövés előtt pedig már csak 5 tized volt kettejük között a különbség. Péni ekkor 10,5-öt lőtt, az izraeli versenyző kereken 10-est, így jöhetett a szétlövés.

EBBEN A TOKIÓI KVÓTÁS MAGYAR 10,7-ET TELJESÍTETT, RICHTER PEDIG CSAK 10,3-AT ÉRT EL. PÉNI ISTVÁN EZZEL ISMÉT EURÓPA LEGJOBBJA LETT A 10 MÉTERES OLIMPIAI SZÁMBAN.

(forrás: index.hu)

 

 

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41