Dátum: 2024 április 18. (csütörtök) | Andrea, Ilma

hírek

Péni István a légfegyveres EB második válogatóját is megnyerte

2014. december 20-án rendezték meg a Légfegyveres Budapest Bajnokság első állomását, mely a 2015. március 2-a és 8-a közötti hollandiai Európa-bajnokság kvalifikációs versenye is volt egyúttal. Ezen a versenyen a tavalyi év legjobb férfi sportlövőjének választott Péni István új magyar rekorddal lett aranyérmes (bővebben ITT olvashat róla). A második válogatóra január 3-án és 4-én került sor Százhalombattán. Akárcsak az elsőn, itt is több mint húsz versenyzőnk vett részt.

Szombaton hét számban voltunk érdekeltek. Az alábbiakban az elért eredményeket olvashatják (mindegyik kategóriában tíz méterről lőttek a versenyzők)

A férfiak 60 lövéses légpisztolyos számában Csizmadia András, Szűcs Gergely, Antal Balázs, Balogh László, Dr. Kulcsár Péter indult. A selejtezőből három lövőnk is bejutott a döntőbe, sajnos Balogh László „csak” a kilencedik helyen végzett (559-cel), Dr. Kulcsár Péter a huszonötödik lett (543-mal). A finálé harmadik kiesője Antal Balázs volt, aki a hatodik lett, majd a dobogóról éppen hogy lecsúszott Szűcs Gergely végzett a negyedik pozícióban. A „legtovább” Csizmadia András jutott, aki csak az utolsó lövés után szenvedett vereséget a BHSE versenyzőjétől, így ezüstérmet szerzett.

A lányok junior 40 lövéses légpisztolyos számában Almássy Dóra harmadikként jutott a döntőbe, ahol magabiztosan, több mint öt körrel a második helyezett előtt aranyérmet szerzett (198.6-tal)

A férfi junior 60 lövéses légpisztolyos versenyében Borbély Levente nem került a fináléban, a tizenegyedik helyen végzett.

A férfi ifi 60 lövéses légpisztolyos számában Simon Bence és Soós Márton indult. Utóbbi a tízedik lett, Bence a második helyen végzett.

A férfi serdülő 40 lövéses légpisztolyos számban Farkas Gergő második lett, a nők 40 lövéses légpisztolyos versenyében Bálint Cecília a tizenharmadik, a női 20 lövéses légpisztolyos Kerezsi Zsuzsanna a negyedik helyen végzett.

Vasárnap a férfi 60 lövéses légpuskások versenyében Péni István mellett Szabián Norbert indult. Utóbbi versenyzőnk a tizenkettedik helyen végzett, Pista viszont az első helyen jutott a döntőbe (626,6-tal). A finálé igazi nagy csatát hozott, klubunk lövője csak a hetedik lövés után tudta átvenni a vezetést Sidi Pétertől, majd a nyolcadik lövés után újra „csak” a második helyen állt. Ekkor azonban két remek találattal megfordította az állást és négytized körrel megnyerte a versenyt, így másodjára is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A férfi junior 60 lövéses légpuskások számában Boda Bence, Bukovszky Péter és Szűcs Attila képviselte klubunkat. Attila a tizenötödik helyen végzett, ám Bence és Péter bejutott a döntőbe (előbbi a harmadik, utóbbi a hatodik helyen). A fináléban Péter a hatodik, Bence a negyedik helyen végzett.

A női 40 lövéses légpuskások versenyében az első válogatón ezüstérmet szerző Biatovszki Miráért, Gábriel Emeséért és Molnár Anikóért szoríthattunk. A selejtezőből csak Anikó nem került be a döntőbe, ő a tizenegyedik lett, Mira a harmadik, Emese pedig a hetedik helyen kvalifikálta magát. A fináléban utóbbi versenyzőnk egy helyet előre lépett és a hatodik lett, Mira viszont végig vezetve, két és fél körrel megelőzve a KVSE versenyzőjét, a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

A női junior 40 lövéses légpuskások számában Tamás Klaudia és Toma Dorina indult. Előbbi az ötödik, utóbbi a második helyen jutott be a döntőbe. A fináléban megfordult az állás, Dorina a hetedik, Klaudia – három tized körrel lemaradva az aranyéremtől – a második helyen végzett.

A férfi ifi 60 lövéses légpuskások versenyében Gyetvai Marcell, Kudor Gergely és Véghelyi Tamás indult. Tamás a hatodik, Gergely a harmadik, Marcell pedig az első lett.

A női serdülő 40 lövéses légpuskások számában Dénes Eszter és Szegesdi Dóra állt rajtvonalhoz. Utóbbi az ötödik helyen végzett, Eszter viszont megnyerte a versenyt.

A férfi serdülő 40 lövéses légpuskások versenyében hat! újpesti indult. Varga Henrik a nyolcadik, Szabó Tas a hetedik, Fatter Benett a hatodik, Boros Dániel az ötödik, Simai Márton a negyedik lett, Besenyei Dávid pedig első helyen végzett.

A férfi 20 lövéses légpuskások számában Biatovszki László ezüstérmet szerzett.

Folytatás január 24-én és 25-én Újpest Sportlövő Szakosztályának lőterén.

GRATULÁLUNK MINDENKINEK!

Képek

2019.1.13 UTE - Csíkszereda című gallériából ízelítő

Videó

Sportolj velünk az UTE szakosztályaiban!

UTE az utánpótlásért alapítvány - 1%

Mi az, amivel megőrizheted a gyermekeid egészségét?
Mi az, amivel segítheted olimpikonjaink felkészülését?
Mi az, amivel segítheted kedvenc klubodat?
Mi az, amit igyen adhatsz tavalyról?

UTE az utánpótlásért Adószám: 18165159-1-41